Newyork café-restaurant

A New York kávéház önmagában testesítette meg mindazt, amit a boldog békeidők jelentett. A magyar főváros legimpozánsabb kávépalotája 1894-ben nyitotta meg a kapuit. A Nyugat első nemzedékétől kezdve a művészvilág nagyjaiig, mindenkinek megvolt a saját asztala. Azonban a XX. század első viharjai hamar elérték a kávéházat is. Eltűnt a pezsgés, a kávéval együtt az élet is megkeseredett.

Azok a boldog békeidők

Ha egy vidéki újságíró felment Budapestre munkát keresni, az első útja a Newyork kávéházba vezette. A kiadók képviselői és a főszerkesztők itt kötötték meg a vidéki szerződések nagy részét, sokszor az előleget is itt került kifizetésre. Rövidesen minden társaság megtalálta és einstandolta a saját asztalát. Már a megnyitás évében a kasszával szembeni asztal lett a Pesti Napló szerkesztőségének törzsasztala. A hírhedt kritikusok az Erzsébet körúti fronton lévő, ellipszis alakú, hatalmas ,,veseasztal” körül tivornyáztak: ,,feketekávéval együtt egy-két eleven írót is elfogyasztunk” – jelentette ki Szomaházy István. A Dohány utcára néző karzat lett a filmújságírók hivatalos gyülekezőhelye. A ,,Nyugatosok” is a karzaton, egy külön szerkesztői asztalnál zavarták le a sokszor éjszakába nyúló eszmecseréiket. Állítólag itt született meg a Pál utcai fiúk története is. Ugyanis a kávéház leggyakoribb íróvendége az ifjú Molnár Ferenc volt.

Míg nagyobb talentummal megáldott írók a Nyugatosok köré települtek, addig a képzőművészek megalakították a MIÉNK csoportot, vagyis a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körét. A fiatal képzőművészek csak ,,Nyehó”-nak becézték a New York kávéházat. Voltaképpen napközi itthon és műterem volt a számukra. Heltai Jenő meg egyenesen a kávéház „tanítványának” tartotta magát: „Rettenetesen sokat tanultam a kávéháztól, amíg ültem, nézelődtem és hallgattam benne, régi jó barátokkal vagy új ellenségekkel találkoztam, beszélgettem vagy sakkoztam, kártyáztam, vártam, hogy az eső elálljon, a vonat induljon vagy érkezzen. Vártam a dicsőséget, a pénzt, a nőt, a jószerencsét, a boldogító sorsfordulást, nem egyszer a halált is. És mindenekelőtt az ihletet, a késlekedő Múzsa csókját, azt leginkább…”

,,A pincér rögtön kiszolgált, meg sem várta, hogy rendelj valamit. Szó nélkül megkaptad mindennapi feketédet és hozzá a tintatartót meg az írópapirost” – írta az egyik törzsvendég, Heltai Jenő. Számos pincér neve fennmaradt ebből az időből, de a legnagyobb nyomot Reisz Gyula hagyta a tollforgatók életében. Tehetséges ifjú írók különösen sokat köszönhettek neki, hiszen Reisz gyakran vette őket pártfogoltságába, adott nekik tanácsot, egyengette az útjukat, lelkesítette vagy dorgálta őket, ha arról volt szó.  Jozef Bezalel- becenevén ,,Jean”- is nevezetesnek számított pincérek között, nagyon sok nyelven képes volt beszélni, de mindet törte. Nagyon jól megfigyelte, és megjegyezte a törzsvendégek szokásait, kérés nélkül tudta kinek mit hozzon: Molnár Ferenc konyakot iszik, Krúdy Gyula nem szereti a sört hidegen, Karinthy a kávét langyosan issza.

,,A pazar Newyork kávéházban kitisztították a cipődet, kivasalták a ruhádat, késő este is megborotváltak, lenyírták a hajadat, megigazították a körmödet (…) a kávéház műhely és íróasztal volt, balsorsban lakás és éjjeli szállás is, hiszen hajnaltól hajnalig nem kellett belőle kimozdulni. Mindig akadt benne egy-egy megüresedett játékszoba, amelyben két újságpapirossal letakart nádszéken egy-két órát alhatott az ember” – írja Heltai.

Világháborúk kora

1914 nyarán kitört a háború, a fiatalok bevonultak. A boldog békeidőkkel eltűnt a varázs, amely különlegessé tette a kávéházat. Már nem adták hitelre az irodalmit, a törzsvendégek asztaltársasága megfogyatkozott. Az étlap is lesoványodott, bevezették a jegyrendszert. ,,Színház után találkozunk a Newyorkban!”- így hangzott a kávéház reklámmondata, amit a hangulathoz illően átírtak: ,,Háború után találkozunk a Newyorkban”. A kávéházak kora letűnni látszott, az emberek és velük együtt az igények is megváltoztak. Az íróknak hűlt helye sem volt többé, a Nyugat a Centrál kávéházba költözött.

A kávéházban rejlő üzleti lehetőséget a húszas évek elején Tarján Vilmos találta meg. Tarján a kapcsolatainak köszönhetően a kávéházba tudta csalogatni a Nemzeti Kaszinó legelőkelőbb vendégeit. Színvonalas, új bútorzatot rendelt és kibővítette melegkonyhával. Teljesen új arculatot kapott, miközben visszakapta a régi fényét. Az arisztokrácia és a nagypolgárság egyik otthona lett a kávéház. Volt külön orvos-asztal, mérnök-asztal, ügyvéd-asztal és sokszor visszataláltak a régi kor vendégei is.

A harmincas évek közepére ismét felütötték a fejüket a különböző társadalmi és gazdasági nehézségek. Népszerűbbek lettek az olcsó sörözők, és vendéglátóhelyek. A pesti éjszakai élet helyszínét inkább a Belváros, mintsem a Nagykörút adta. Magas anyagi megpróbáltatások miatt Tarján kénytelen volt túladni a kávéházon, mivel a politika vihara nem hagyta érintetlenül a Newyorkot sem. Kitört a háború másodszor is, de ezúttal más volt. A legkört megfojtotta a félelem. Budapest ostroma során a kávéházat több találat érte, üvegablakok betörtek, a berendezést kifosztották. Mindent elvittek. A háború nem kímélt semminek és senkinek.